MACI CSOPORT

Csoportunkban mesesarok, bábparaván, gazdagon felszerelt babakonyha,a galérián autós pálya, építő kockák, a csoport szoba egy része szőnyeggel fedett, mozgáseszközökkel felszerelt, valamint a rajzolós/barkácsolós sarok érdekes, színes berendezéseivel várja a Maci csoportba érkező gyerekeket. A 2016/2017 nevelési év elején 4 kisgyermek, évközben 1 gyermek érkezett csoportunkba. Vegyes csoportunkban a korcsoport összetétele: 8 nagy csoportos 3 fő középső, és 8 fő kiscsoportos.


A csoport állandó szokásai, szabályai:

  • A gyermekek születés- és névnapját megünnepeljük. Az ünnepelt apró ajándékot kap, elénekeljük kedvenc dalait, elmondjuk kedvenc verseit.
  • A napirendünk folyamatos tevékenységek között zajlik, naponta kétszer mesélünk (délelőtt, alvás előtt), a nap folyamán többször mondókázunk, verselünk, énekelünk, zenélünk (ritmus hangszerek, gitár, furulya).
  • Hetente egyszer irányított mozgásfejlesztő tornát tartunk, korcsoport szerinti
    megosztásban. (szerdánként 8, 45: nagy csoport, 8,45 – 9, 15 középső – kis csoportot).
  • A hét folyamán kijelölt gyümölcsnapot külön nem tartunk, a behozott gyümölcsöket folyamatosan fogyasztják a gyermekek. Jelezzük, ha túl sok gyümölcs összegyűlt, vagy közösen a gyermekekkel kompótot, gyümölcssalátát készítünk belőlük.
  • A csoportban a szabadjátékhoz – a gyermekek érdekében, a közösségi szokások elsajátításához – alapvető szokásokat alakítunk ki: „szabály –tábla”, „gondolkodó szék”, „ügyes vagyok” jelvény,„beszélgetős virág” – a beszédfegyelem kialakítására, egymás mondandójának türelmes kivárására.
  • A gyermekek a csoportból a felnőttek felügyeletével, engedélyével mehetnek ki (öltöző, mosdó).
  • A gyermekek által behozott alvókákat, „kincseket” a csoportban kialakított „kincses polcon”helyezhetik el érkezés után a gyermekek.
  • A gyermekek a játéktevékenységük után elpakolják a játékokat, ezután kezdenek másik játékba.
  • A gyermekek önállóságának kialakítását, egyéni segítségnyújtások/támogatások differenciálásával segítjük.


“A játék. Az különös. Gömbölyű és gyönyörű, csodaszép és csuda jó, nyitható és csukható,
gomb és gömb és gyöngy, gyűrű. Bűvös kulcs és gyertya lángja, színes árnyék, ördöglámpa…”

/ Kosztolányi Dezső /